1. Live for your dreams

Arcomra festett műmosollyal a színpadra léptem és a tömeg felé fordulva büszkén kihúztam magamat. Képtelen voltam elhinni, hogy annyi küzdelem, lemondás és fájdalom után eljutottam idáig. Amiről annyi éven át csak álmodni mertem. Most végre sikerült. Egy utolsó pillantást vetettem a közönségre majd lehunytam a szememet. A testem azonnal reagált az ismerős dallamokra. Minden izmom megfeszült, a szívem a torkomban dobogott, s minden energiámmal a mozdulatokra összpontosítottam. Karomat a fejem fölé emelve hangosan kifújtam a levegőt. A zene kizárta a gondolatokat a fejemből. Álmomban is végig tudtam volna csinálni.

 Saját szavaimmal élve a tánc olyan, mint az élet csak akkor érsz vele valamit, ha nem adod fel az első elhibázott lépés után.

 A koreográfia végéhez közeledve elöntött a megkönnyebbülés. Eddig minden tökéletesen sikerült. Már csak az utolsó ugrás volt hátra és vége. Mély levegőt vettem és határozott léptekkel neki futottam. Még egyszer utoljára, minden izmomat megfeszítve elrugaszkodtam és a levegőbe vetettem magam. Hihetetlenül boldog voltam, és akkor először olyat tettem, amit még soha ezelőtt a színpadon: őszintén mosolyogtam. A pillanat túl tökéletes volt ahhoz, hogy sokáig tartson. Puhán kellett volna talajt fognom, de amint földet értem a lábam megbicsaklott. Kibírhatatlan fájdalom hasított bele és én összeestem. A döbbenet másodpercek alatt söpört végig az arénán. A zene nem várta meg, hogy visszaálljak, megfeledkezve rólam tovább játszotta a dallamokat. Hitetlen arcok, kétségbeesett és aggódó pillantások hada nézett le rám. Olyan erővel haraptam az ajkamba, hogy a vér kibuggyant belőle és elöntötte a számat. Egész testemben remegve feltornáztam magam álló helyzetbe és nem törődve a mardosó fájdalommal forogni kezdtem. A sarkam emelkedett és süllyedt ahogy másik lábamat előre nyújtva hajtottam magam. Összeszorított fogakkal előre léptem. Fél karomat a fejem fölé tartottam, míg a másikkal megragadtam a bokámat és a homlokomhoz emelve sikerült megtartanom magam az utolsó szólam erejéig. A zene lassan halkulni kezdett majd elhallgatott. Nem bírtam tovább. Minden egyszerre szakadt ki belőlem és egy fájdalmas nyögés kíséretében térdre borultam. A fények leoltódtak és minden elsötétült. Tehetetlenül hagytam, hogy két izmos kéz megragadjon és a karjaiba emelve levigyen a színpadról. Tűzforró könnyeim megállíthatatlanul folytak végig arcomon. Képtelen voltam mozdítani a bokámat.  A színpadtól az öltözőmig tartó pár perces séta alatt újra és újra próbálgattam de minden alkalommal kínzó fájdalom nyílalt belé.  Az ajtó túloldaláról tompán felcsendült a zene és láttam magam előtt a lányt aki én is lehetnék. Lebegő mozdulatokkal,  táncolni a színpadon. Rendezett vonásokkal, egyenes háttal  és magabiztosan.  Pont ott ahol én . Az öltözőmbe érve óvatosan a padra fektetett majd eltűnt. Arcomat a tenyerembe temetve zokogni kezdtem és tehetetlenül néztem végig, hogy az álmom a pulóverem ujjába törölt könnyeimmel együtt megsemmisül.