13. If we could only turn back time

Sziasztok :)). Magamhoz képest gyorsan hoztam a részt. Nem lett a legvidámabb de remélem sikerült tisztáznom néhány dolgot és összezavarni sokmilliót : DD Na nem pofázok tudom, hogy már unjátok:) I hope you'll like It.

Kövi rész 6 komi után (:

Mellkasa az enyémnek feszült, kezeivel a vállam mellett támasztotta a falat elzárva előlem a menekülés lehetőségét. Ajka egy vonalba került a szememmel, éreztem forró lehelletét a bőrőmön. Szaggatottan fújtam ki a levegőt és zavarodottan pislogtam rá, míg ő arcával egyre csak közeledett.
- Niall. – motyogtam elkapva a fejemet. A sötét folyosón erőtlenül vibráltak a poros vészlámpák.
- Faye? – suttogta alig néhány centire megállva tőlem. Világoskék szemei gyanakvással teltek meg, ahogy köztem és a folyosó között kapkodta a fejét. Karjait leeresztette és a derekam köré fonva a falhoz szorított majd hozzám simult.
- Mi ez az egész? – kérdeztem elfuló hangon mire ő még jobban magához szorított.
- Ne. – állát a vállamra támasztva lehunyta a szemét. – Most ne beszélj.
- De én. .
- Faye, kérlek.
Éreztem mellkasának egyenletes emelkedését, szívének dobogását, bőrének illatát és hosszú idő óta először úgy éreztem nem félek semmitől.
- Niall tünés. Húzz innen. – hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül. – Menj már, átveszem.
- Vigyázz rá. – a biztonságot nyújtó karok egy pillanat alatt eltűntek a fiú erőtlenül végig simított az arcomon majd megfordult és sebes léptekkel megindult a folyosó végtelennek tűnő homályában. Döbbenten meredtem Louis-ra. Szemei félelemtől csillogtak, haja ziláltan tapadt a homlokához, pulóvere kapucnija a fejére dobva.
- Mi történik? Hova ment Niall? Louis válaszolj már!!! – ráztam meg a tenyerem az arca előtt, de mintha nem tudná eldönteni, hogy mit tegyen. Örökké valóságnak tűnt mire tekintetét végre rám emelte, szemei tele voltak fájdalommal, mintha vesztesként jött volna ki saját magával vívott csatájából. Hirtelen elkapta a csuklómat és húzni kezdett. Nem volt más választásom, rá kellett bíznom magam és hagynom, hogy vezessen. A folyosón kialudtak a lámpák a föld remegni kezdett.
- Louis! – üvöltöttem rá ide-oda kapkodva a fejem a sötétben. – Mi volt ez?
- Sss. – sziszegte ujjait az enyémekre kulcsolva. – Ki viszlek.
- Nem! Addig nem megyek, sehova amíg nem mondod, el mi a franc van itt. – álltam meg hirtelen majd tüntetőleg hátrálni kezdtem kezét egy pillanatra sem engedve el.
- Faye. – lépett közelebb. -  Bíznod kell bennem.
- Miért tenném? – csattantam fel, a torkom elszorult. – Nem is ismerlek.
- Mert nincs más választásod. – suttogta tekintetét az enyémbe fúrva.
A fény egy pillanatra felvillant világossággal borítva be a folyosót. A színpad felől elkeseredett kiáltások hangzottak fel.
Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy kétségbeesetten Louis felé fordultam, de ő már nem láthatta, hogy sírok ugyanis a lámpák hirtelen felizzottak majd villanykörték százai robbantak szét a plafonon. Borotvaéles üvegszilánkok repültek a levegőbe, Louis a földre lökött.
- Meg fogunk halni! Louis, meg fogunk halni. – sikítottam majd térdeimet átfogva előre hátra hintázni kezdtem. Üvegszilánkok fúródtak a tenyerembe és hasítottak végig a karomon.
-  Fogd be azt a retardált fejed. Nem fogsz meghalni. – ragadta meg a kezemet, hogy aztán egy határozott mozdulattal talpra rántson. Éreztem, ahogy a vér kibuggyan a sebeimből és megállíthatatlanul ömleni kezd végig az alkaromon.
- Most nyugtatni próbálsz? Mert azt nagyon nem így kéne. – poroltam le a nadrágomat és úgy döntöttem nem szólók neki a vágásokról.
- Nem, de ha nem fogod be, leütlek. – felelte tárgyilagos hangon.
- Meg se találsz. – és bár tudtam, hogy nem láthatja a sötétben, mégis kihívóan felvontam a szemöldökömet.
- Azt hiszed? – kérdezte és a hangjában éreztem, hogy mosolyog.
Az épület falai újra megremegtek a vakolat hatalmas darabokban mállani kezdett porfelhővel vonva be a folyosót.
- Louis! – akartam sikítani, de ekkor puha ajkak érintését éreztem a számon. Mielőtt bármit is tehettem volna Louis elhúzódott majd homlokát az enyémnek döntve arcomat két tenyere közé fogta.
- Megvagy. –ajkát ép hogy az enyémhez érintve, lassan vette a levegőt.
- Oké, ezzel sikerült totálisan összezavarnod. – suttogtam mire válaszul teljesen eltolt magától. Nem tudom mi rosszat mondhattam, de mikor újra megszólalt a hangja közömbösen csengett.
- Gyere. – távolodó lépteinek koppanásából tudtam, hogy tovább ment. Az ablakok belerezegtek az újabb rengéshullámba.
Még mindig kábultan a falhoz léptem és a repedéseken végig futva ujjaimmal igyekeztem tartani vele a tempót. A tüdőm megtelt porral és erősen pislognom kellett, ahhoz, hogy bármit is látni tudjak.
- Faye. – kiáltotta egy hang megkönnyebülten mielőtt a tulajdonosa lelkesen rám vetette magát. – Azt hittük meghaltál.
- Mollie. – sóhajtottam fel, majd eltoltam magamtól és a vállam felett hátra pillantottam.
- Itt vagyok. – felelte Louis ujjait a kézfejemre kulcsolva.
- Basszus, tudod, hogy megijedtem? – ölelt magához Danie szaggatottan kifújva a levegőt. – Ki kell jutnunk innen.
- Igen, valaki elmondaná, mi van? – kérdeztem ajkamba harapva.
- Az aréna öt percen belül felrobban, van még kérdésed? – Louis meg se várva, hogy válaszoljak húzni kezdett. Olyan erősen szorítottam meg a kezét, hogy felszisszent fájdalmában, de nem húzta el.
- Mi van? Miért? – hebegtem égő torokkal.
- Szóval nincs. Értem.
- Többiek? – fordultam a fiú felé idegességtől remegve.
- Szerinted honnan tudnám, ha végig veled voltam? – Jogos.
- Zayn-t és Liam-et láttuk kimenni, Niall-ről és Harry-ről semmit se tudunk. – lépett mellém Mollie és a zsebembe csúsztatott valamit. – Ezt majd akkor, ha kiértünk. – suttogta.
- És ha nem, akkor mi van? – csattantam fel mindenkit meglepve.
- Szívás. – vonta meg a vállát a lány majd visszasétált Danie mellé.
- Várj, azt mondod láttad Zayn-éket kimenni. – kezdtem el hangosan gondolkozni.
- Csak meg ne kérdezd, hogy miért nem kértem tőle autógrammot, mert itt fojtalak meg. – horkant fel Mollie és szinte láttam magam előtt, ahogy a szemeit forgatja.
- Nem, de most, hogy mondod. – töprengtem el mire egy erőteljes hátba vágást kaptam, nem volt kérdéses, hogy kitől. – Oké, oké. Szóval, ők, hogy-hogy kimentek és ti nem?
- Azelőtt léptek le, hogy bezárták az ajtókat. – válaszolt helyette Danie.
- Úgy érted nem tudunk sehol lelépni. – állapítottam meg nyugodt hangon.
- Ez azért így elég erős. – szólt közbe Louis, befordultunk egy félig beomlott sarkon majd a törmelékeken átvágva egy hatalmas fémajtó felé vettük az irányt.
Közelebb érve bizonyossá vált, hogy a többihez hasonlóan ez is zárva van.
- A vezérlő teremben nincs rács az ablakon. – vetette közbe izgatottan Mollie.
- A vezérlő terem túl magasan van, és azért nem szereltettek rá ablakot, mert képtelenségnek gondolták, hogy lesz olyan idióta, aki azon át próbálkozik. – mutatott rá Louis mire az apró reménysugár is kialudni látszott.
- Mennyi időnk van még? – kérdeztem halkan, már előre tartva a választól.
- Nem sok. – felelte Danie pulóverének zsebébe csúsztatva kezeit.
- Meg van. – kiáltott fel Mollie mire meglepetten fordultunk felé.
- Mond mielőtt.. – de Louis nem tudta befejezni a mondatát az épület erősen rázkódni kezdett, a mennyezet leomlani látszott, küszködve lélegeztem be a por és hamu keverékét. Louis erőtlenül megszorította a kezemet aztán mintha a fejemben is eloltottak volna egy alig pislákoló gyertyát, minden elsötétült.