12. Just Tell Me

Sziasztok (: tudom, hogy rég volt már rész de úgy vettem észre nem is nagyon van rá igény. Sokáig húztam, hogy feltegyem ezt is mert nem tartottam elég jónak és zavaros is az egész de azért remélem tetszeni fog. Kövi rész 5 komi után. I hope you'll like It. ♥

Kifejezéstelen arccal meredt rám, hitetlen tekintetét az enyémbe fúrta. Percek teltek el így mire végre valakinek eszébe jutott, hogy rajtunk kívül még várakoznak a sorban.
- Lou. – köszörülte meg a torkát alig hallhatóan Niall, de a fiú nem reagált.
- Louis, dobj ide egy tollat. – kiáltotta lazán a mellette ülő Harry majd óvatosan megbökte a vállát. Lou unottan fordult felé, mire a göndör hajú szemei tágra nyíltak, ahogy jelentőségteljes pillantásokat küldve felé, sürgette.
- Faye. – mosolyodott el zavartan, gyorsan ráfirkantott valamit a lapocskára és várakozón felé nyújtott tenyerembe ejtette az összehajtogatott cetlit. Óvatosan a zsebembe csúsztattam a papírdarabot, majd tovább léptem Harry-hez.
- Minek jöttél ide? – komorodott el miközben aláfirkantott egy autogram kártyát és unottan felém nyújtotta. Fájt, amit mondott, és, ahogyan mondta, de nem mutattam semmi jelét.
- Kösz. – vettem el tőle figyelmen kívül hagyva a kérdését majd rá se pillantva Niall elé álltam.
- Szia. – vigyorgott óvatosan az ölébe ejtve gitárját. – Minden oké?
- Igen. – mondtam mosolyt erőltetve arcomra, nem lehettem valami meggyőző.
- Na. – hajolt közelebb a fülem mőgé tűrve egy kósza hajtincset. Meglepetten hátráltam egy lépést majd karba fonva kezem a mellkasom előtt fáradtan kinyögtem:
- Nem, semmi nem oké. – vontam vállat és kezdtem egyre kínosabban érezni magam.
Megrázta a fejét majd tehetetlenül szőke hajába túrt és ajkába harapva aggódó pillantással méregetett.
- Jól leszel? – pattant le hirtelen a színpadról a gitárját Liam kezébe nyomva.
- Niall, Niall. Úristen Niall-t akarom. – sikította mögöttem egy kócos, lefolyt sminkű lány.
- Akarsz képet? – mentette meg a helyzetet Louis leugorva a színről, kikapta a lány kezéből a mobilját majd eltartotta magától és óvatosan átkarolta az örömtől zokogó lány vállát.
- Niall te most… - fordultam vissza hitetlenül megrázva a fejemet, de egyszerűen képtelen voltam befejezni a mondatot.
- Én most? – kérdezett vissza felvonva a szemöldökét.
- Komolyan érdekel? – kérdeztem ajkamat harapdálva.
- Nem kéne? – biccentette oldalra a fejét, majd szemeit kissé összébb húzva kérdőn fürkészte az arcomat. Tehetetlenül felsóhajtottam.
- Túlélem. – vontam meg a vállamat első kérdésére válaszolva. – Jól leszek.
Óvatos mosolyra húzta a száját, láttam rajta, hogy nem hisz nekem.
- Képet akarok veled meg Niall-el. – sipákolta a lány Louis-t rángatva.
- Cheese. – visította Niall nyakát is átkarolva, majd elkattintotta a gépet.
- ÚRISTEN. – kapott a szívéhez, ahogy visszanézte a felvételt. – Carmen, nem fogod elhinni. – kapta a füléhez a telefont. Szemöldökömet összevonva figyeltem a lányt. Szánalmas.
- Képet? – fordult hátra Louis miután elengedte a hisztérikus rohamot kapva pattogó lányt, aki zokogva nézegette a telefonja képernyőjét, újra és újra.
- Oké. – motyogtam miközben lazán magához ölelt és a fülembe suttogta: Beszélnem kell veled!
Aztán már fotózott is a mobilommal, amiről fogalmam sem volt mikor került hozzá.
- Nem kell. – ráztam meg a fejem majd kibontakoztam a karjaiból és határozottságot erőltetve magamra a szemébe néztem. Az arca teljesen közömbös volt. Képtelen voltam bármilyen érzelmet is leolvasni róla.
- Te vagy Louis, nem? – hallottam Danie, számon kérő hangját a hátam mögül. Hátra kaptam a fejemet és meglepetten vártam mi fog történni.
- Nem tudom. – biccentett a fiú hanyagul a színpadnak támaszkodva. – De megeshet.
- Mondanom kell valamit. Most. – nyomta meg az utolsó.
Néhányan lesajnálóan felnevettek, mások visszafojtott lélegzettel meredtek feléjük.
- Oké. – vonta meg a vállát óvatos mosolyra húzva a száját, szemeivel végig az arcomat fürkészte.
- Tudom, hogy... – kezdte, Louis arcáról leolvadt a mosoly és döbbenet vette át a helyét, hirtelen ellökte magát a színpadtól és karon ragadva a lányt határozott léptekkel a kijárat felé húzta.
Az arénában mindent elsöprő, döbbent csend követte az eseményeket. A biztonsági őrök azonnal utánuk eredtek egy félénk, sötéthajú férfit kivéve, aki remegő hangon motyogta: - Ne álljon meg a sor. Haladjunk.
A csodálkozástól tágra nyílt szemekkel Liamhez léptem.
- Ez meg mi volt? – nézett fel összevont szemöldökkel, ahogy lazán alá firkantott egy cetlit.
- Fogalmam sincs. – ráztam meg a fejemet zavartan, hátra felé tekintgetve.
- Biztos…?
- Szerinted hazudok? – sziszegtem alig hallhatóan.  
- Nem. – erőltetett mosolyt az arcára.
- Takarodj már arrébb. – üvöltötte egy minibálna méretű lány gonosz kis szemeit rám emelve. Mellkasán erősen feszült a 1D logó-ja.
- Szállj már le a csajról. – kiáltotta egy másik közvetlen mögöttem, ujjait ökölbe szorítva. – Nem látod, hogy Liam-mel beszélget?
- Nem azért fizettem és nem ettem két hónapig, hogy nézzem, ahogy ez a ribanc itt pofázgat a férjemmel. – visította lábaival toporzékolva a földön.
- Nem ettél, mi? Ennél hihetőbb nem ment? – néztem végig a lány felgyűrődött hurkáin testhez álló ruhái alatt.
- Most meghalsz. – indult meg felénk vöröslő fejjel. – És te is. – bökött felém felpuffadt ujjaival.
 Az ott maradt biztonsági őr reakció ideje felért egy félbetört fogkeféjével. Idegesen hátráltam, de az utolsó pillanatban valaki megragadta a derekamat és felrántott maga mellé.
- Állj le. – csattant fel Harry, leugrott a színpadról és elállta az utat. – Ha nem bírsz, magaddal el lehet húzni.
- D-de Harry. – zokogta a bálna bébi vaskos karjaival a fiú felé kapva mire ő hátrált egy lépést. A lány felkapta a pulcsiját a földről majd sebesnek szánt léptekkel, könnyeit törölgetve kitrappolt az épületből.
Felhúztam a lábamat és hálás tekintettel néztem Liam-re. Biztatóan visszamosolygott.
- Faye? – hallottam egy - a legnagyobb jó szándékkal sem nevezhető kedvesnek – hangot a hátam mögül. Felkaptam a fejemet. Mollie haja kócosan meredezett szanaszét, ruhája esetlenül lógótt rajta, szemei felduzzadtak a sírástól. Átfurakodta magát az embereken majd megállt előttem és lesajnáló tekintettel meredt rám. – Hol van Nathan? Megölöm.
- Szia. – vetette oda Harry két autógramm kártya kiosztása között. – Mollie?
- Ja, hello. – biccentett felé majd hanyagul a színpadnak támaszkodott és karjait összefonta a mellkasa előtt.
- Aki már volt, kérem, hagyja el az épületet. – indult el a vézna biztonsági őr széttárt karokkal. A rajongók nagy része vonakodva bár, de távozott.
- Én már semmit se értek. – fakadtam ki néhány perc hallgatás után. – Azt hittem..
- Mit, Faye? – nézett fel rám Mollie, szemei nem csillogtak olyan ártatlanul és őszintén, mint szoktak.
 - Nem tudom. – ráztam meg a fejemet, hiányzott a régi Mollie. Tudom, vicces, hogy ezt mondom, hiszen alig pár másodperce érkezett meg. Vagy talán csak nem tűnt fel eddig?
- Komolyan elhitted, hogy…?
 Fél szemmel láttam, ahogy Niall feltápászkodik és mögém sétál.
- Na, jó. Te most befogod, te meg velem jössz. – biccentett először Mollie-nak majd felém nyújtotta a kezét és óvatosan felhúzott a földről.
- De még nincs autógrammom Zayn-től. – álltam meg hirtelen és kimondottan idiótának éreztem magam.
- Nem érdekel. – fogta meg a kezem Niall és húzni kezdett. Visszapillantottam a vállam felett épp, hogy csak elkapva Zayn hitetlen vigyorát mielőtt a fiú behúzta mögöttünk a színpadot folyosótól elválasztó ajtót és egy mozdulattal a falnak nyomott.