13. If we could only turn back time

Sziasztok :)). Magamhoz képest gyorsan hoztam a részt. Nem lett a legvidámabb de remélem sikerült tisztáznom néhány dolgot és összezavarni sokmilliót : DD Na nem pofázok tudom, hogy már unjátok:) I hope you'll like It.

Kövi rész 6 komi után (:

Mellkasa az enyémnek feszült, kezeivel a vállam mellett támasztotta a falat elzárva előlem a menekülés lehetőségét. Ajka egy vonalba került a szememmel, éreztem forró lehelletét a bőrőmön. Szaggatottan fújtam ki a levegőt és zavarodottan pislogtam rá, míg ő arcával egyre csak közeledett.
- Niall. – motyogtam elkapva a fejemet. A sötét folyosón erőtlenül vibráltak a poros vészlámpák.
- Faye? – suttogta alig néhány centire megállva tőlem. Világoskék szemei gyanakvással teltek meg, ahogy köztem és a folyosó között kapkodta a fejét. Karjait leeresztette és a derekam köré fonva a falhoz szorított majd hozzám simult.
- Mi ez az egész? – kérdeztem elfuló hangon mire ő még jobban magához szorított.
- Ne. – állát a vállamra támasztva lehunyta a szemét. – Most ne beszélj.
- De én. .
- Faye, kérlek.
Éreztem mellkasának egyenletes emelkedését, szívének dobogását, bőrének illatát és hosszú idő óta először úgy éreztem nem félek semmitől.
- Niall tünés. Húzz innen. – hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül. – Menj már, átveszem.
- Vigyázz rá. – a biztonságot nyújtó karok egy pillanat alatt eltűntek a fiú erőtlenül végig simított az arcomon majd megfordult és sebes léptekkel megindult a folyosó végtelennek tűnő homályában. Döbbenten meredtem Louis-ra. Szemei félelemtől csillogtak, haja ziláltan tapadt a homlokához, pulóvere kapucnija a fejére dobva.
- Mi történik? Hova ment Niall? Louis válaszolj már!!! – ráztam meg a tenyerem az arca előtt, de mintha nem tudná eldönteni, hogy mit tegyen. Örökké valóságnak tűnt mire tekintetét végre rám emelte, szemei tele voltak fájdalommal, mintha vesztesként jött volna ki saját magával vívott csatájából. Hirtelen elkapta a csuklómat és húzni kezdett. Nem volt más választásom, rá kellett bíznom magam és hagynom, hogy vezessen. A folyosón kialudtak a lámpák a föld remegni kezdett.
- Louis! – üvöltöttem rá ide-oda kapkodva a fejem a sötétben. – Mi volt ez?
- Sss. – sziszegte ujjait az enyémekre kulcsolva. – Ki viszlek.
- Nem! Addig nem megyek, sehova amíg nem mondod, el mi a franc van itt. – álltam meg hirtelen majd tüntetőleg hátrálni kezdtem kezét egy pillanatra sem engedve el.
- Faye. – lépett közelebb. -  Bíznod kell bennem.
- Miért tenném? – csattantam fel, a torkom elszorult. – Nem is ismerlek.
- Mert nincs más választásod. – suttogta tekintetét az enyémbe fúrva.
A fény egy pillanatra felvillant világossággal borítva be a folyosót. A színpad felől elkeseredett kiáltások hangzottak fel.
Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy kétségbeesetten Louis felé fordultam, de ő már nem láthatta, hogy sírok ugyanis a lámpák hirtelen felizzottak majd villanykörték százai robbantak szét a plafonon. Borotvaéles üvegszilánkok repültek a levegőbe, Louis a földre lökött.
- Meg fogunk halni! Louis, meg fogunk halni. – sikítottam majd térdeimet átfogva előre hátra hintázni kezdtem. Üvegszilánkok fúródtak a tenyerembe és hasítottak végig a karomon.
-  Fogd be azt a retardált fejed. Nem fogsz meghalni. – ragadta meg a kezemet, hogy aztán egy határozott mozdulattal talpra rántson. Éreztem, ahogy a vér kibuggyan a sebeimből és megállíthatatlanul ömleni kezd végig az alkaromon.
- Most nyugtatni próbálsz? Mert azt nagyon nem így kéne. – poroltam le a nadrágomat és úgy döntöttem nem szólók neki a vágásokról.
- Nem, de ha nem fogod be, leütlek. – felelte tárgyilagos hangon.
- Meg se találsz. – és bár tudtam, hogy nem láthatja a sötétben, mégis kihívóan felvontam a szemöldökömet.
- Azt hiszed? – kérdezte és a hangjában éreztem, hogy mosolyog.
Az épület falai újra megremegtek a vakolat hatalmas darabokban mállani kezdett porfelhővel vonva be a folyosót.
- Louis! – akartam sikítani, de ekkor puha ajkak érintését éreztem a számon. Mielőtt bármit is tehettem volna Louis elhúzódott majd homlokát az enyémnek döntve arcomat két tenyere közé fogta.
- Megvagy. –ajkát ép hogy az enyémhez érintve, lassan vette a levegőt.
- Oké, ezzel sikerült totálisan összezavarnod. – suttogtam mire válaszul teljesen eltolt magától. Nem tudom mi rosszat mondhattam, de mikor újra megszólalt a hangja közömbösen csengett.
- Gyere. – távolodó lépteinek koppanásából tudtam, hogy tovább ment. Az ablakok belerezegtek az újabb rengéshullámba.
Még mindig kábultan a falhoz léptem és a repedéseken végig futva ujjaimmal igyekeztem tartani vele a tempót. A tüdőm megtelt porral és erősen pislognom kellett, ahhoz, hogy bármit is látni tudjak.
- Faye. – kiáltotta egy hang megkönnyebülten mielőtt a tulajdonosa lelkesen rám vetette magát. – Azt hittük meghaltál.
- Mollie. – sóhajtottam fel, majd eltoltam magamtól és a vállam felett hátra pillantottam.
- Itt vagyok. – felelte Louis ujjait a kézfejemre kulcsolva.
- Basszus, tudod, hogy megijedtem? – ölelt magához Danie szaggatottan kifújva a levegőt. – Ki kell jutnunk innen.
- Igen, valaki elmondaná, mi van? – kérdeztem ajkamba harapva.
- Az aréna öt percen belül felrobban, van még kérdésed? – Louis meg se várva, hogy válaszoljak húzni kezdett. Olyan erősen szorítottam meg a kezét, hogy felszisszent fájdalmában, de nem húzta el.
- Mi van? Miért? – hebegtem égő torokkal.
- Szóval nincs. Értem.
- Többiek? – fordultam a fiú felé idegességtől remegve.
- Szerinted honnan tudnám, ha végig veled voltam? – Jogos.
- Zayn-t és Liam-et láttuk kimenni, Niall-ről és Harry-ről semmit se tudunk. – lépett mellém Mollie és a zsebembe csúsztatott valamit. – Ezt majd akkor, ha kiértünk. – suttogta.
- És ha nem, akkor mi van? – csattantam fel mindenkit meglepve.
- Szívás. – vonta meg a vállát a lány majd visszasétált Danie mellé.
- Várj, azt mondod láttad Zayn-éket kimenni. – kezdtem el hangosan gondolkozni.
- Csak meg ne kérdezd, hogy miért nem kértem tőle autógrammot, mert itt fojtalak meg. – horkant fel Mollie és szinte láttam magam előtt, ahogy a szemeit forgatja.
- Nem, de most, hogy mondod. – töprengtem el mire egy erőteljes hátba vágást kaptam, nem volt kérdéses, hogy kitől. – Oké, oké. Szóval, ők, hogy-hogy kimentek és ti nem?
- Azelőtt léptek le, hogy bezárták az ajtókat. – válaszolt helyette Danie.
- Úgy érted nem tudunk sehol lelépni. – állapítottam meg nyugodt hangon.
- Ez azért így elég erős. – szólt közbe Louis, befordultunk egy félig beomlott sarkon majd a törmelékeken átvágva egy hatalmas fémajtó felé vettük az irányt.
Közelebb érve bizonyossá vált, hogy a többihez hasonlóan ez is zárva van.
- A vezérlő teremben nincs rács az ablakon. – vetette közbe izgatottan Mollie.
- A vezérlő terem túl magasan van, és azért nem szereltettek rá ablakot, mert képtelenségnek gondolták, hogy lesz olyan idióta, aki azon át próbálkozik. – mutatott rá Louis mire az apró reménysugár is kialudni látszott.
- Mennyi időnk van még? – kérdeztem halkan, már előre tartva a választól.
- Nem sok. – felelte Danie pulóverének zsebébe csúsztatva kezeit.
- Meg van. – kiáltott fel Mollie mire meglepetten fordultunk felé.
- Mond mielőtt.. – de Louis nem tudta befejezni a mondatát az épület erősen rázkódni kezdett, a mennyezet leomlani látszott, küszködve lélegeztem be a por és hamu keverékét. Louis erőtlenül megszorította a kezemet aztán mintha a fejemben is eloltottak volna egy alig pislákoló gyertyát, minden elsötétült.

12. Just Tell Me

Sziasztok (: tudom, hogy rég volt már rész de úgy vettem észre nem is nagyon van rá igény. Sokáig húztam, hogy feltegyem ezt is mert nem tartottam elég jónak és zavaros is az egész de azért remélem tetszeni fog. Kövi rész 5 komi után. I hope you'll like It. ♥

Kifejezéstelen arccal meredt rám, hitetlen tekintetét az enyémbe fúrta. Percek teltek el így mire végre valakinek eszébe jutott, hogy rajtunk kívül még várakoznak a sorban.
- Lou. – köszörülte meg a torkát alig hallhatóan Niall, de a fiú nem reagált.
- Louis, dobj ide egy tollat. – kiáltotta lazán a mellette ülő Harry majd óvatosan megbökte a vállát. Lou unottan fordult felé, mire a göndör hajú szemei tágra nyíltak, ahogy jelentőségteljes pillantásokat küldve felé, sürgette.
- Faye. – mosolyodott el zavartan, gyorsan ráfirkantott valamit a lapocskára és várakozón felé nyújtott tenyerembe ejtette az összehajtogatott cetlit. Óvatosan a zsebembe csúsztattam a papírdarabot, majd tovább léptem Harry-hez.
- Minek jöttél ide? – komorodott el miközben aláfirkantott egy autogram kártyát és unottan felém nyújtotta. Fájt, amit mondott, és, ahogyan mondta, de nem mutattam semmi jelét.
- Kösz. – vettem el tőle figyelmen kívül hagyva a kérdését majd rá se pillantva Niall elé álltam.
- Szia. – vigyorgott óvatosan az ölébe ejtve gitárját. – Minden oké?
- Igen. – mondtam mosolyt erőltetve arcomra, nem lehettem valami meggyőző.
- Na. – hajolt közelebb a fülem mőgé tűrve egy kósza hajtincset. Meglepetten hátráltam egy lépést majd karba fonva kezem a mellkasom előtt fáradtan kinyögtem:
- Nem, semmi nem oké. – vontam vállat és kezdtem egyre kínosabban érezni magam.
Megrázta a fejét majd tehetetlenül szőke hajába túrt és ajkába harapva aggódó pillantással méregetett.
- Jól leszel? – pattant le hirtelen a színpadról a gitárját Liam kezébe nyomva.
- Niall, Niall. Úristen Niall-t akarom. – sikította mögöttem egy kócos, lefolyt sminkű lány.
- Akarsz képet? – mentette meg a helyzetet Louis leugorva a színről, kikapta a lány kezéből a mobilját majd eltartotta magától és óvatosan átkarolta az örömtől zokogó lány vállát.
- Niall te most… - fordultam vissza hitetlenül megrázva a fejemet, de egyszerűen képtelen voltam befejezni a mondatot.
- Én most? – kérdezett vissza felvonva a szemöldökét.
- Komolyan érdekel? – kérdeztem ajkamat harapdálva.
- Nem kéne? – biccentette oldalra a fejét, majd szemeit kissé összébb húzva kérdőn fürkészte az arcomat. Tehetetlenül felsóhajtottam.
- Túlélem. – vontam meg a vállamat első kérdésére válaszolva. – Jól leszek.
Óvatos mosolyra húzta a száját, láttam rajta, hogy nem hisz nekem.
- Képet akarok veled meg Niall-el. – sipákolta a lány Louis-t rángatva.
- Cheese. – visította Niall nyakát is átkarolva, majd elkattintotta a gépet.
- ÚRISTEN. – kapott a szívéhez, ahogy visszanézte a felvételt. – Carmen, nem fogod elhinni. – kapta a füléhez a telefont. Szemöldökömet összevonva figyeltem a lányt. Szánalmas.
- Képet? – fordult hátra Louis miután elengedte a hisztérikus rohamot kapva pattogó lányt, aki zokogva nézegette a telefonja képernyőjét, újra és újra.
- Oké. – motyogtam miközben lazán magához ölelt és a fülembe suttogta: Beszélnem kell veled!
Aztán már fotózott is a mobilommal, amiről fogalmam sem volt mikor került hozzá.
- Nem kell. – ráztam meg a fejem majd kibontakoztam a karjaiból és határozottságot erőltetve magamra a szemébe néztem. Az arca teljesen közömbös volt. Képtelen voltam bármilyen érzelmet is leolvasni róla.
- Te vagy Louis, nem? – hallottam Danie, számon kérő hangját a hátam mögül. Hátra kaptam a fejemet és meglepetten vártam mi fog történni.
- Nem tudom. – biccentett a fiú hanyagul a színpadnak támaszkodva. – De megeshet.
- Mondanom kell valamit. Most. – nyomta meg az utolsó.
Néhányan lesajnálóan felnevettek, mások visszafojtott lélegzettel meredtek feléjük.
- Oké. – vonta meg a vállát óvatos mosolyra húzva a száját, szemeivel végig az arcomat fürkészte.
- Tudom, hogy... – kezdte, Louis arcáról leolvadt a mosoly és döbbenet vette át a helyét, hirtelen ellökte magát a színpadtól és karon ragadva a lányt határozott léptekkel a kijárat felé húzta.
Az arénában mindent elsöprő, döbbent csend követte az eseményeket. A biztonsági őrök azonnal utánuk eredtek egy félénk, sötéthajú férfit kivéve, aki remegő hangon motyogta: - Ne álljon meg a sor. Haladjunk.
A csodálkozástól tágra nyílt szemekkel Liamhez léptem.
- Ez meg mi volt? – nézett fel összevont szemöldökkel, ahogy lazán alá firkantott egy cetlit.
- Fogalmam sincs. – ráztam meg a fejemet zavartan, hátra felé tekintgetve.
- Biztos…?
- Szerinted hazudok? – sziszegtem alig hallhatóan.  
- Nem. – erőltetett mosolyt az arcára.
- Takarodj már arrébb. – üvöltötte egy minibálna méretű lány gonosz kis szemeit rám emelve. Mellkasán erősen feszült a 1D logó-ja.
- Szállj már le a csajról. – kiáltotta egy másik közvetlen mögöttem, ujjait ökölbe szorítva. – Nem látod, hogy Liam-mel beszélget?
- Nem azért fizettem és nem ettem két hónapig, hogy nézzem, ahogy ez a ribanc itt pofázgat a férjemmel. – visította lábaival toporzékolva a földön.
- Nem ettél, mi? Ennél hihetőbb nem ment? – néztem végig a lány felgyűrődött hurkáin testhez álló ruhái alatt.
- Most meghalsz. – indult meg felénk vöröslő fejjel. – És te is. – bökött felém felpuffadt ujjaival.
 Az ott maradt biztonsági őr reakció ideje felért egy félbetört fogkeféjével. Idegesen hátráltam, de az utolsó pillanatban valaki megragadta a derekamat és felrántott maga mellé.
- Állj le. – csattant fel Harry, leugrott a színpadról és elállta az utat. – Ha nem bírsz, magaddal el lehet húzni.
- D-de Harry. – zokogta a bálna bébi vaskos karjaival a fiú felé kapva mire ő hátrált egy lépést. A lány felkapta a pulcsiját a földről majd sebesnek szánt léptekkel, könnyeit törölgetve kitrappolt az épületből.
Felhúztam a lábamat és hálás tekintettel néztem Liam-re. Biztatóan visszamosolygott.
- Faye? – hallottam egy - a legnagyobb jó szándékkal sem nevezhető kedvesnek – hangot a hátam mögül. Felkaptam a fejemet. Mollie haja kócosan meredezett szanaszét, ruhája esetlenül lógótt rajta, szemei felduzzadtak a sírástól. Átfurakodta magát az embereken majd megállt előttem és lesajnáló tekintettel meredt rám. – Hol van Nathan? Megölöm.
- Szia. – vetette oda Harry két autógramm kártya kiosztása között. – Mollie?
- Ja, hello. – biccentett felé majd hanyagul a színpadnak támaszkodott és karjait összefonta a mellkasa előtt.
- Aki már volt, kérem, hagyja el az épületet. – indult el a vézna biztonsági őr széttárt karokkal. A rajongók nagy része vonakodva bár, de távozott.
- Én már semmit se értek. – fakadtam ki néhány perc hallgatás után. – Azt hittem..
- Mit, Faye? – nézett fel rám Mollie, szemei nem csillogtak olyan ártatlanul és őszintén, mint szoktak.
 - Nem tudom. – ráztam meg a fejemet, hiányzott a régi Mollie. Tudom, vicces, hogy ezt mondom, hiszen alig pár másodperce érkezett meg. Vagy talán csak nem tűnt fel eddig?
- Komolyan elhitted, hogy…?
 Fél szemmel láttam, ahogy Niall feltápászkodik és mögém sétál.
- Na, jó. Te most befogod, te meg velem jössz. – biccentett először Mollie-nak majd felém nyújtotta a kezét és óvatosan felhúzott a földről.
- De még nincs autógrammom Zayn-től. – álltam meg hirtelen és kimondottan idiótának éreztem magam.
- Nem érdekel. – fogta meg a kezem Niall és húzni kezdett. Visszapillantottam a vállam felett épp, hogy csak elkapva Zayn hitetlen vigyorát mielőtt a fiú behúzta mögöttünk a színpadot folyosótól elválasztó ajtót és egy mozdulattal a falnak nyomott.