8. Everything's gonna be alright

Sziasztok (: Köszönöm a sok visszajelzést és nem pofáznék sokat itt az új rész :D Iratkozz fel a blogra ha tetszik! :D Sokat jelentene(: Kövi rész 5 komi után (: I hope you'll like It ♥ love you all

- Louis. – próbáltam túl üvölteni az ostromoló zivatar tombolását, a pólójába markolva. Megannyi Villámsugár kivehetetlen, borzongató mintában csapódott a sötétszürke viharfelhőkkel borított égbolton. Fényjátékukat dobhártyaszaggató mennydörgés követte.
Zihálva kapkodtam levegő után, és fulldokolva próbáltam felköhögni a tüdőmbe nyelt esővizet.
Éreztem, ahogy hasizmai összerándulnak, a tenyerem alatt majd a motor gyorsulni kezdett. Szemeimet összeszorítva a hátára hajtottam a fejemet és egyre kétségbeesettebben öleltem magamhoz a fiút. Olyan erővel szorítottam, hogy féltem összeroppantom vékony karjaimmal. Az esőcseppek egyetlen kaotikus vízmasszává összeállva doboltak a pulóveremen. Nem láttam semmit, de nem is akartam. Sötétség vett körbe mindent. Magamba szívtam a fiú biztonságot nyújtó illatát majd mélyeket lélegezve sikerült leküzdenem a pillanatnyi pánik rohamot. Talán így végződik majd minden? Ilyen egyszerű lenne az egész?
Mikor már éppen kezdtem megbékélni a tudattal, hogy Louis kinyír mindkettőnket a motor hirtelen lefékezett, az erőteljes lökéstől a robogó felbukott és a földre borultunk. Felsikítottam a rémülettől. A tenyerem Louis mellkasának csapódott, ahogy átbucskázva a járművön, a fiú testén landoltam. A moped még jó néhány métert csúszott a betonon mielőtt egy villanyoszlopnak csapódva megállt. Néhány másodpercig meredten bámultam tiszta kék szemeibe.
- Jól vagy? – húzta el a száját majd hanyagul kigördült alólam és talpra állt.
- Fogjuk rá. – vontam vállat, tenyeremet az övébe helyezve.
- Még élsz az a lényeg.. – forgatta a szemét óvatosan felhúzva a pocsolyából.
- És most? – próbáltam terelni a témát. Teljesen átfagytam, de a zuhogó eső csak nem hagyott alább.
- Honnan tudjam? – vont vállat tehetetlenül majd hirtelen felcsillant a szeme. – Taxi! – koncentrált fejet vágva benyúlt a zsebébe, néhány másodperc múlva diadalittas vigyorral az arcán előkapta az IPhone-ját, amiből csöpögött a víz. Használhatatlan.
- Szóval nem taxizunk. – állapította meg az amúgy is egyértelmű tényt.
- Ne mondd. – meredtem rá tágra nyílt szemekkel.
- Nem értem mi bajod velem. – fordult felém őszínte kíváncsisággal a szemében.
- Én se… - kezemet a zsebembe süllyesztve lesütöttem a szememet.
- Nem az, hogy nem Louis, nincs veled semmi baj, tök jó fej vagy, hogy majdnem kipusztultál miattam.. 
- Tipikus egoista.. Ne érts félre, rohadtul értékelem, hogy ki akartál pusztulni miattam. Sőt, bárcsak megtetted volna. És most szállj le a témáról! – csattantam fel ingerülten.
- Oké, utálj. Nekem mindegy. – hanyagul megrántotta a vállát majd a földet pásztázva tovább indult.
A jeges szél az arcomba csapott. Bűntudatot éreztem Louis miatt. De a büszkeségem győzött a szánalom felett és végül nem kértem bocsánatot tőle. Amúgy is. Mennyi az esély rá, hogy ezután szóba áll majd velem? Miért érdekelné pont az én jelentéktelen véleményem?
Fél órája voltunk úton a viharban, Louis természetesen egy szót sem szólt hozzám és miután hatodszorra is elhaladtunk egy ugyan olyan ’ Mentsük meg a lámákat’ feliratú plakát mellett kezdtem azt érezni, hogy teljesen megőrültem.
- Ennek semmi értelme. – horkantam fel kimerülten. – Körbe - körbe járkálunk.
Nem fordult felém, még csak felém se nézett. Rezzenéstelen arccal folytatta azt, amit eddig. Tudta, hogy követni fogom. Mégis mi mást tehetnék? Igyekeznem kellett mielőtt a sűrű vízfátyolban teljesen elhalványodik távolodó sziluettje.
- Tudod mit nem értek? – kezdtem óvatosan, számítva rá, hogy nem kapok választ.
- Mit? – kérdezte hunyorogva, fürkészve a szinte teljesen egyforma házakat.
- Nem értem, milliók vannak, oda érted mégis kiakadsz, ha valaki máshogy viselkedik veled. - valahogy nem sikerült átadnom azt, amit fejemben már olyan jól összetettem.
- Nem mintha túl sok közöd lenne hozzá, de tudod, elég szarul esik, ha valaki arról beszél, mekkora jó lenne, ha megdöglenék. – vont vállat közömbösen majd megállt egy fehérre meszelt ajtó előtt és előhalászta a kulcsokat a zsebéből.
- Sajnálom, é..
- Késő. – lökte be a nyílászárót majd engem is kelletlenül beinvitálva, a házba lépett.
- De..
- Faye hagyjuk ezt, te tudod, mit érzel. Utálsz? Túlélem. – sóhajtotta az ajtókeretnek támaszkodva. - Kapsz egy pólót és reggel haza viszlek.

~*~

A fejem lüktetett, a torkom égett, ahogy felültem a puha ágyban. A kezembe vettem mobilom és fásultan a kijelzőjére pillantottam. Amellett, hogy hajnali két órát mutatott harminc-nyolc nem fogadott hívást is kaptam. Erőtlenül visszadőltem a párnák közé és az oldalamra fordulva újra elnyomott az álom.
Nem mondhatnám, hogy túlságosan is pihentető lett volna. Álmomban óriásplüss répának öltözött pónik támadtak rám szivárványt hányva. A vezetőjük pedig egy Timothy nevű dagadt póni volt, aki dinoszauruszon lovagolva, katapulttal hozzám vagdosta a plüssrépának öltözött elszánt fejű kis retkeket. Fogalmam sincs, honnan szedi az agyam ezeket a nem éppen normális gondolatokat.
Mikor újra kinyitottam a szememet a mobilom hajnali négy órát jelzett. A lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. Lehet, hogy – sőt biztos – semmit nem jelentek neki mégis bosszant, hogy, így viselkedtem vele pedig ő akármilyen szándékkal is, de segíteni próbált.
Megigazítottam magamon a Louis-tól kapott pólót majd felpattantam és a szobája felé vettem az irányt. Annyira abszurdnak éreztem az elmúlt hét történéseit. Először szétesik minden amiért azóta küzdők mióta az eszemet tudom aztán teljesen véletlen összefutok a  One Direction egyik tagjával egy bokorban. Mondanám, hogy ez rám vall, de akkor hazudnék. Valahogy, nem tűnt reálisnak és képtelen voltam megérteni mindezek miért történtek velem. Talán nincs is megfelelő magyarázat.
Ahogy átléptem a nappali küszöbén megláttam Louis-t a kanapén, felhúzott térdeire hajtva a fejét.
 A szobára félhomály ereszkedett. Oda léptem hozzá és mellé telepedtem. Épp csak egy pillanatra kapta hátra a fejét majd újra előre fordult és kibámult az ablakon. Az eső lomhán kopogott a párkányon.
- Nem tudsz aludni? – törtem meg a csöndet.
- De, csak olyan poén itt ülni, hogy gondoltam az alvás még várhat.. – válaszolta összébb húzva magán a pulóverét. A holdfény erőtlenül világította meg sápadt arcát.
- Sajnálom. – kezdtem pár percnyi hallgatás után. – Tudom, hogy nem sokat számit, de sajnálom.
-  Ne erőltesd magad. Semmit nem számít. – morogta karba fonva kezét a mellkasa előtt.
- Nem is ismersz. – fakadtam ki.
- Pont ezért. – mutatott rá a lényegre.
- És még kérdezed, hogy mi bajom veled…
– Te talán ismersz? Bármi, amit tudsz vagy hallottál rólam a média beteges feltűnési viszketegségéből keletkezett HA-ZUG-SÁG. – csattant fel, végre a szemembe nézve. – És amúgy mióta érdekel, mit gondolok rólad?
- Persze, nyílván a média tehet arról is, ami a parkban történt. – fújtattam idegesen, figyelmen kívül hagyva a kérdést. Nem bírtam tovább egyhelyben maradni, felpattantam és a konyha felé vettem az irányt. Kivettem egy ’Same shit Different Day ’ feliratú bögrét a vitrinből majd nekiálltam kávét főzni az éjszaka közepén.
- Van róla fogalmad, csak egy kicsit is eltudod, képzelni, hogy milyen kibaszott nehéz, úgy élni, hogy még hörcsögöt venni is utánad mennek? Hogy nincs egy nyugodt perced? – lépett be a konyhába és idegesen az asztalra tenyerelt. – Nekem is csinálj. – kérte nyugodt hangot erőltetve magára és a kávéfőző felé biccentett. – Kérlek. – tette még hozzá.
- Hörcsögöt? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel miközben egy újabb bögréért nyúltam.
- Látom, megvan a lényeg. – forgatta a szemét majd kihúzott egy széket és rátelepedett.
Lassan a pultnak támaszkodtam és néztem, ahogy a sötétbarna cseppek egyre csak gyűlnek az üveg kanna alján. Néhány perc múlva kigyulladt a zöld lámpa a gépen. Kikaptam a kannát és óvatosan a bögrékbe töltöttem a tartalmát. Az egyiket – talán kicsit erőszakosabban, mint kellett volna – Louis elé raktam az asztalra. A másikat a számhoz emeltem és apró kortyokban nekiláttam elpusztítani a kávét.
- Kösz. – nézett fel világos barna haja takarásából, ami a sötétben feketésnek látszott.
- Nincs mit. – sóhajtottam fel elégedetten, ahogy a forró lötty végig csorgott a torkomon.
Halk kopogás szűrődött ki az előszobából.
- Na, végre. – pattant fel Louis, a kávésbögrét az asztalon hagyva, az ajtóhoz sietett és sarkig tárta.
- Többiek? – hallottam Louis-t a hall-ból.
- Fél perc, Harry és Niall a Happy meal akció figuráján veszekednek. – jött a válasz. Nagyon ismerős volt a hangja, de nem tudtam volna megmondani kié.
- Tényleg? – kérdezte remegő hangon Louis. – Pontosan milyen akció figura? Már Buzz Lightyear van vagy még mindig az a béna tehénpásztor csaj?
Buzz Lightyear, ha jól emlékszem a hat éves öcsém van oda érte. Mibe is van? Ja, igen, Toy Story. Jézusom hova kerültem..
- N-nem tudom. – szinte láttam, ahogy felszalad a szemöldöke a homlokán és kérdőn mered a fiúra.
- Oké, menj konyhába, behozom őket. – sóhajtott fel Louis, hallottam az ajtó csapódását majd közeledő léptek hangja ütötte meg a fülemet.  A hajamba túrva próbáltam javítani a kinézetem ami – bár nem láttam magam – de az ázott kutya feeling után egészen biztos voltam benne, hogy kritikán aluli. Louis-val könnyű volt beszélgetni a sötétben még kávét is úgy csináltam, de az illető bárki is az valószínűleg feltett szándéka, hogy amint ide ér letámadja a villanykapcsolót. Bárki is az nem hagyhatom, hogy így meglásson. Mint egy varázsütésre a bántó fény elárasztotta a szobát, hunyorítanom kellett, ha nem akartam, hogy kifolyjon a szemem.
- Faye?
-Hmm? – pislogtam, a látásom még mindig homályos volt de, ahogy kezdett hozzászokni a szemem a lámpához úgy egyre élesebben láttam a körvonalait.
- Louis? Vagyis Louis? Basszus..Nathan? – meredtem rá tágra nyílt szemekkel.
-  Öhm..oké, tényleg te vagy az. – húzta el a száját, majd egy mozdulattal félresöpörte sötét szemébe lógó tincseit.
- Mi az, hogy tényleg én vagyok? Ki más lennék? – csattantam fel, idegesen húzogatva a kölcsön pólómat.
- Hát.. mert olyan.. más vagy. – tagolta majd zavartan vállat vont.
- Ezt nem értem. – eresztettem el az izmokat az ujjaimban, amik időközben ökölbe szorultak.
- Nem baj. – szája kifürkészhetetlen féloldalas mosolyra húzódott. Hirtelen A hall felől csörömpölés, visítozás és csapkodás hallatszott.
- Nekem KELL Buzz. – üvöltötte egy szőke hajú fiú a konyha márványlapjaira borulva. Azonnal felismertem, Niall.
- Szar ügy. Buzz-al már eljegyeztük egymást. – ugrott elő a göndör hajú – Harry – és Niall hátára ugorva próbálta kitépni a kezéből a figurát.
- Megcsalsz, mi? – kiáltotta Louis mögöttük belépve majd idegességet színlelve a kikapta a szőke kezéből Buzz-t és zsebre vágta.
Nathan ajkát beharapva jelentőségteljes pillantást vetett rám majd a kijárat felé biccentett.
Az előszobába érve kikerültük a hasukat fogva röhögő Zayn-t és Liam-et majd kiléptünk az ajtón.
- Honnan ismered őket? – kérdeztem félig hátra fordulva a lépcsőn.
- Teljesen mindegy. Lényeg, hogy javíthatatlanul elcseszted a gépemet, amiért amúgy két évig dolgoztam, de szard le. Ja, nem ez a lényeg. A kártya eltört, szóval. – sóhajtott fel fájdalmasan.
- A képek törlődtek? – csillant fel a szemem.
- Valami olyasmi. – kezeit a zsebébe süllyesztve, tekintetét az enyémbe fúrta. – Remélem örülsz.
- Igen, de. Sajnálom a géped. – bocsánat kérően meredtem rá.
- Ja, persze. – lesajnálóan felvonta a szemöldökét. – Na szia.
Azzal sarkon fordult és könnyű léptekkel megindult az éjszakába. Egy ideig mardosó bűntudattal néztem utána, amíg be nem fordult a sarkon és el nem tűnt a szemem elől.
- Szia. – suttogtam a macskaköves utón távolodó alakjának.
- Nem jössz be? – lépett mellém Louis majd becsukta maga mögött az ajtót.
- Nem. – néztem fel rá meggyötört arccal.
- Csak egy póló van rajtad. – emlékeztetett vigyorogva.
Tágra nyílt szemekkel mértem végig magamon mire Louis nevetve megragadta a karomat és maga után húzott a házba.  Azt hiszem megbocsátott. De még távol van a reggel..

Kövi rész 5 komi után (: