6. I couldn't get It why..

Sziasztok (: Sajnálom, hogy eddig nem hoztam a részt de nagyon ihlet hiányom volt és van :/ I hope you like It ♥

Lassan lépkedtem fel a kollégium kapujához vezető márványlépcsőkön. Ezt a napot minden kétséget kizárólag a legfurcsább és legmegmagyarázhatatlanabb napjaim közé sorolom. Kezdve a reggellel, amikor is Mollie a szobatársam minden előzetes nélkül ráugrott az ágyamra és sikítozva rázogatni kezdett mire én szívroham közelében kiugrottam a takaró alól és a falhoz lapulva tágra nyílt szemekkel meredtem a lányra. Erre ő az arcomba üvöltötte, hogy ’ÚRISTEN’ meg, hogy ’NEM FOGOD ELHINNI” és, hogy ’ Jézusom annyira izgulok’. De amint rákérdeztem elkomorult arccal megvonta a vállát és csak úgy mellékesen közölte velem: ’ Majd este elmondom’. Aztán kiment. Unottan az éjjeli szekrényen lévő órámra pillantottam. HAJNALI FÉL 4! Ki tudtam volna belezni Mollie-t. Nem voltam ideges, és egyáltalán nem képzeltem el, ahogy kirúgom az ablakon és vigyorogva nézem, ahogy sikítva, fogyatékosan csapkod, a karjaival és zuhan, lefelé közbe néhányszor felröhögök. Nem voltak ilyen és ehhez hasonló kínzási folyamatok a fejemben, amiket erősen fontolgattam, hogy meg kéne tennem. De aztán arra jutottam, hogy túlfáradt vagyok hozzá szóval bedőltem az ágyba és aludtam reggel hétig. Később anyu hívott telefonon és eldarálta nekem a szokásos sablon szöveget, hogy mennyire hiányzom neki meg, hogy hogy megy a suli és a tánc, és, hogy alig várja, hogy meglátogassam őket a téli szünetben végezetül pedig, hogy vár rám egy kis meglepetés otthon, de nem árulhatja el, mert akkor oda lenne a ’meglepi’. 
Mondtam már, hogy utálom a meglepetéseket? Főleg amikor ’meglepi ’- nek becézik és gügyögnek is hozzá.
Aztán délután hívott az orvos, hogy menjek be, mert muszáj beszélnie velem. Az apró remény szikra egészen a rendelőig ott lebegett a szemem előtt. Nem egészen emlékszem a mondat első felére, ha egyáltalán volt neki olyan. Mindenesetre sikerült ezzel az apró kis szófoszlánnyal teljesen széttépnie belülről.’ a bokáját ért sérülés miatt nem léphet többet színpadra.’ – Persze oké, tudom, hogy nem hibáztathatom, de ki nem úgy jön ide, hogy itt majd új esélyt kap a felépülésre? Túlságosan is elfogultak vagyunk velük kapcsolatban. Pedig ők is csak emberek. Néha túlságosan is.
Nem bírtam tovább hallgatni, elrohantam és ezután történt a legfurcsább, amit még mindig nem sikerült feldolgoznom.
Őszintén? Fogalmam sincs róla mit éreztem most így visszagondolva.
 Nézdd csak Faye ott egy játszótér, menj, már be hátha kinyírnak vagy rosszabb, elkezdesz össze-vissza pattogni, mert valami sötétet látsz éjszaka, könyörgöm Faye éjszaka S-Ö-T-É-T van csak úgy mellékesen. Aztán teljesen random hopp egy Louis.

-Elnézést?
A hangra megtorpantam és visszafordultam, telibe kapva egy felvillanó vaku sugarát. Minden elhomályosult előttem. Megráztam a fejemet és nagyokat pislogva próbáltam kitisztítani a látásomat. A kép lassan kiélesedett előttem. A sötét alak épp akkor fordult be a sarkon. Elnéznék, de nem fogok.  Felkaptam a táskámat a vállamra és utána szaladtam. Sötét színű pulóvert és hozzá illő tornacipőt viselt bő farmerral. Egyik kezében a több milliót is megérő fényképezőt lóbálta. Nem tudtam mit kéne tennem ezért csak lassítottam és szorosan mögötte maradva nesztelenül lépkedtem.
- Lekaptam a csajt és most kell a pénzem. – kezdte a füléhez emelve a mobilját. – Hogy, hogy mivel? Fényképezővel.. mégis mi.. Oké, felfogtam. Hello. – azzal kinyomta és a farzsebébe csúsztatta a készüléket. Ha most nem szerzem meg a gépet holnap visszanézhetem a nagyfejem az újságok címlapján.  Jobb ötlet hiányában előre lendültem és kikaptam a kezéből a gépet. A baj csak az volt, hogy hamarabb reagált, mint számítottam volna és mikor futásnak eredtem valami visszarántott. A fényképező nyakszíja a csuklójára volt tekeredve. Megpróbáltam elszakítani, de nem sikerült.
- Bocs, de minden oké? – nézett le rám felvont szemöldökkel. Sötét napszemüvege mögül fürkésző pillantást vetett rám.
- Ez komoly? – megráztam a fejemet majd újra felnéztem rá – Kérem a gépet!
- Nem. – gúnyos félmosolyra húzva a száját rántott egyet a nyakszíjon mire a fényképező kicsúszott a tenyeremből.
Könnyek mardosták a szememet, tehetetlennek éreztem magam. Végül egy utolsó próbálkozással eltéptem a szíjat és a géppel a kezemben rohanni kezdtem.
Gyorsuló léptek koppanását hallottam a hátam mögül a vizes aszfalton. Óvatosan visszanéztem, közeledett. Majd mikor újra előre fordultam éles fájdalom nyílalt a homlokomba, minden elsötétült.

Kövi rész 5 komi után (: